Hatodik napja vagyok lázas.
Most már a türelmem a végét járja.
A toleranciaküszöböm nemhogy alacsonyan van, de el is tűnt tulajdonképpen.
Természetesen nem az a baj, hogy lázas vagyok, hanem az, hogy mindenki a környezetemben is az. Az anyukám, a gyerekeim, a húgom, az unokaöcséim. Meg a férjem, de ő Őrbottyánban.
Még Apukám és Sógorom tartja magát.
Azért a tegnap esti fílinget megosztom itt, hogy megmaradjon az utókornak. Meg, hogy Ti is érezzétek mennyire óriási hangulat van itt.
Tegnap este 21:30 körül.
Alapállapotom: hőemelkedés, orrdugulással, iszonyú migrénes fejfájással, gyomorfájással az antibiotikumtól, alig várom, hogy a hátsóm az ágyat érje.
Lefekvés (végreeee), ima, jóéjszakát puszi (helyett integetés a vírusidőszakban).
Cseng a telefonom.
A húgom az.
Tesóóóó....Anyuka alszik már, mert Kokának 40 fokos láza van és most mit csináljak, mit csináljak, mit csináljaaaakkkkk??
(Plusz információ: Koka = Konrád, húgomék másfél éves tündér babája. Puszikirály.)
Szem kipattan, migrén elmúlik, ajtó feltép, húgomat nyugtat, Anyukámat keres (és talál).
Két perces gyors telefonos eligazítás után döntés: átmegy anyukám hozzájuk.
Anyukám autója bent a garázsban (még soha nem állt ki onnan - ez Apukám reszortja - de Apukám alszik).
Tehát: én viszem az én autómmal.
Gyerekeim nem akarnak itthon maradni Papával - mert Papa már alszik, úgy nem társaság:-)
Papa felébreszt. Gyerekek rábízva.
Anyukám igazi nő létére felöltözik. Nadrág, csinos felső...nem tudom: talán egy laza sminket is feldobott.
Én eközben a gyerekeimet győzködöm, hogy maradjanak már itt Papával, de Flórika csak zokog... aztán ráhagytam Papára a helyzet megoldását. Megoldotta. Mire hazaértem hárman két kupacban aludtak:-)
Lementem a földszintre és a legszükségesebb dolgokat berakta anya az én táskámba. Így orvosi táskává avanzsálódott a szép okker táskám.
Mondom anyukának én beindítom az autót, és ideállok az ajtó elé, addig tegyen be amit szeretne még.
Elindulunk. Szájmaszk mindkettőnkön.
140-nel végig Tatán. Remélem egyetlen fotó sem örökített meg minket.
Megérkezünk.
Kokát ellátjuk.
Kijövünk egy óra múlva a húgoméktól és úgy őszintén végignéztem magunkon.
Hát láz ide vagy láz oda és majd bepisiltem a röhögéstől.
Anyukám mint egy dúvad rombol ki a házból.
Arcán maszk, fején se sapka, se semmi.
Egyszerűen mintha a műtőből épp kisétált volna. Vagy épp egy hullát takarított volna szakszerűen el (bocsánat a szarkazmusért).
Én kockás flanel pizsama nadrágban, térdig érő bőrcsizmában, fekete télikabátban és szintén maszkban.
Egy Tarantino filmet simán lehetett volna rólunk mintázni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése